Jost Magdalina / Jošt Magdalina



Ma kaptuk a szomorú hírt, hogy a Magyar Szó egyesület egyik alapító tagja és első elnöke Jost Magdalina hétfőn, 2016 április 11-én elhunyt a Caritas "II János Pál“ elnevezésű Banja Luka-i idősek otthonában. A temetés Sloveniában, Resje Grosuplje temetőjében lesz.

Magdalina Zentán, 1928.április 17-én született. Szlovén férjével a Jugoszláv Néphadseregben dolgozott. A Hadsereg írányította őket, mindjárt a háború után, Vajdaságból Banja Lukába. Nyugdíjasztatását követőin is Banja Lukában maradt. Két gyermeke született, leánya és fia. Fia Szlovéniában él. Négy unokája van.

Blaha Vladimir a Szerb Köztársasági nemzeti kisebbségek egyesületeinek szervezésében végzett úttörő munkáját követve Magdalina Micsin Brankóval és Bogosanović Júliannával közösen végezték el a magyarok egyesületének, a Magyar Szónak megalakítása körüli munkát. Ez az alapító munka 2003 november 13-án fejeződött be az egyesületünknek a Banja Luka-i alaptörvényszék egységes nyilvántartási névsorába való felvételével.

Jost Magdalina a Szerb Köztársasági Magyarok Egyesületét megalakításától 2005 ápris 3-áig vezette. Fizikailag gyenge alkatú, apró asszony, de energukus, bátor fellépésü, született vezető volt. Elnöksége alatt egyesületünk felvette a kapcsolat a Szarajevói Magyar Nagykövetséggel és a szarajevói HUM magyar testvéregyesülettel. Beléptünk a a Szerb Köztársaság Nemzeti Kisebbségeinek Szövetségébe is. A médiákat használva Magdalina kezdte el a magyarok népszerűsétését polgártársaink körében. Az egyesület 2014-ben köszönőlappal fejezte ki háláját a Szerb Köztársaság magyarjai érdekében kifejtett felmérhetetlen értékű munkájáért.

A boszniahercegovinai magyarság nagy hálával tartozik Jost Magdalinának és míg magyarok élnek Banja Lukában emléke is élni fog.

Danas smo primili tužnu vijest, da je jedan od osnivača i prva predsjednica udruženja Mađar so Jošt Magdalina preminula u ponedjeljak, 11.04. 2016.godine u domu Caritasa za starija lica, "Ivan Pavao II". Biće sahranjena u Sloveniji, na groblju Resje Grosuplje.

Magdalina je rođena u Senti, 17.04.1928.godine. Sa mužem Slovencem zajedno bili su zaposleni u Jugoslovenskoj narodnoj armiji. Odmah posle završetka rata prekomandovani su iz Vojvodine u Banja Luku. I nakon odlaska u penziju ostala je živjeti u Banja Luci. U braku je dobila dvoje djece, sina i ćerku. Sin živi u Sloveniji. Ima i četvoro unučadi.

Slijedeći pionirski rad Vladimira Blahe oko organizacije udruženja nacionalnih manjina Republike Srpske, Magdalina, zajedno sa Mićin Brankom i Bogosanović Julijanom odradila je poslove formiranja udruženja Mađara, Mađar so. Ovaj osnivački posao završen je 13.11. 2003. godine sa upisivanjem našeg udruženja u jedinstveni registar osnovnog suda u Banja Luci.

Jošt Magdalina je Udruženje Mađara Republike Srpske vodila od osnivanja do 3.4. 2005.godine. Ova mala žena, fizički nježne konstrukcije, bila je jako energična, sa hrabrim nastupom, rođena da vodi. Za vrijeme njenog predsjedavanja udruženjem uspostavljen je dobar odnos sa Mađarskom ambasadom u Sarajevu i sa bratskim mađarskim udruženjem HUM iz Sarajeva. Ušli smo i u Savez nacionalnih manjina Republike Srpske. Medije Magdalina je počela koristiti za popularizaciju Mađara među našim sugrađanima.

Udruženje u 2014. godini je Zahvalnicom izrazilo priznanje za njeno neprocjenjivo angažovanje za dobrobit Mađara Republike Srpske. Bosanskohercegovački Mađari su jako zahvalni Jošt Magdalini i dok će biti Mađara u Banja Luci živjeće i uspomena na nju.

Telefon: +387 65568377

© 2003-2015 MAGYAR SZÓ

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now