Június 2-án a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt meghívására Budapestre látogatott a Magyar Szó vezetősége

A Nemzeti Összetartozás Napja rendezvénysorozat vendégeiként a boszniai magyarok nem csak a programokon vettek részt, a házigazdák tartalmas időtöltésről és alapos városnézésről is gondoskodtak.


A banyalúkai és szarajevói „küldöttség” péntek délután érkezett meg a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ahol Fodor Lucia, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt munkatársa, illetve Fülöp Dóra, a 2017/2018-as év leendő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa várta a vendégeket. Gyors technikai megbeszélést követően egy budai hotelbe vezetett az utunk, ahol szállásunk elfoglalása után máris csatlakoztunk a Budai Várban zajló hivatalos megnyitóhoz.


A Nemzeti Összetartozás Napja a magyar kormány kezdeményezésére létrejövő rendezvény, mely Trianon évfordulójának dátumán minden évben megemlékezik a magyarság határokon átívelő egységéről.


„Az Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye rendelkezik a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és a magyarok önazonosságának meghatározó eleme.” - /www.kormany.hu/

Ebből a jeles alkalomból változatos programok, tradicionális magyar zenék, hagyományos ételek, a magyarság történelmét bemutató kiállítások, illetve korabeli magyar szokások várták a kicsiket és nagyokat a Szentháromság téren álló Magyarság Házába.


Az ismerkedéssel töltött vacsora után a társaság nagy része pihenéssel töltötte az este hátralévő részét, hiszen a szombati programok igen változatosnak ígérkeztek.


Másnap reggel egy közös parlamenti látogatást követően a Fővárosi Állat-és Növénykert felé vettük az irányt. Bár a nagy meleg nem könnyítette meg utunkat, abban mindannyian egyetértettünk, hogy a Szent István Bazilika, majd az Andrássy út hangulata feledtette velünk a nehézségeket. Útközben Budapest egyik legnépszerűbb negyedében, a Liszt Ferenc téren elfogyasztott ebédünk után a történelmi földalattival jutottunk el az állatkertig. A Fővárosi Állat és Növénykert Magyarország legnagyobb és legrégebbi állatkertje, mely 1866 augusztus 9-én nyitotta meg a kapuit és 1986 óta természetvédelmi terület. Bár kiterjedt gyűjteményével az állatkert igazán izgalmas programot jelent minden korosztály számára, ez alkalommal egy rövid sétát követően inkább a napernyők védelmét élveztük.



Vasárnap délelőtt egyesületeink a Mi, magyarok kiállítás vendégei voltak, ahol egy interaktív tárlat keretében érdekes és kevésbé ismert tényeket tudhattunk meg a magyarságról, nemzeti identitásunkról. Térképen nézhettük meg, melyik tájegység miről nevezetes, hallgattunk területileg eltérő dialektusokat, hagyományőrző magyar zenéket, de a bátrabbak akár az íj használatát is kipróbálhatták.

A déli harangszót követően - a rendezvény többi résztvevőjével közösen - ünnepélyesen felengedtük a nemzeti trikolór színeiben pompázó lufikat a Budai Várban, ezzel jelképezve összetartozásunkat.

Az ebédre a Szent László udvarban került sor, ahol középkori játékok szemlélése közben élvezhettük a hagyományos székely ételek zamatát.



A nap hátralévő részét ugyan mindenki szabadon töltötte el, egy közös vacsorára azért még mindannyian találkoztunk a Szentháromság téren, ahol felidéztük az elmúlt két és fél nap legjobb pillanatait, majd búcsút vettünk a budapesti kollégáktól és macedóniai magyar egyesület tagjaitól is.


Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk!