Sikeresen lezajlott a 14. Kisebbségi Szemle Banyalukán / Uspješno je održana 14. smotra nacionalnih

Nagy készülődés előzte meg az idei kisebbségi szemlét: a Magyar Szó Egyesület tagsága már órákkal a rendezvény előtt a helyszínen szorgoskodott, hogy a megnyitóra elnyerje végleges arculatát a magyarok standja. Miközben Milivojevic Irén elnökasszony a Szarajevói Nagykövetségről érkező vendégeket fogadta, a helyszínen jobbnál jobb ételek készültek a fogadásra. Mindeközben az egyesület férfi tagjai a budapesti vendégekkel indultak rövid városnéző sétára.




Milorad Dodik elnök úr megérkezésével aztán hivatalosan is kezdetét vette a rendezvény és megkezdődött a tizenkét kisebbség előadása. Ebbe a sorozatba kapcsolódott be a magyar kisebbséget képviselő Hoppál Mihály és Kovács Mihály, akik Budapestről érkeztek, hogy előadásukkal betekintést engedjenek a magyar művészetekbe. A Hoppál Mihály Band gyakran alkalmaz népzenei motívumokat, vagy magyar költők szövegeit, ez alkalommal például a Sebestyén Márta előadásában elhíresült Édesanyám rózsafája dalt hallhattuk korszerű produkcióban.



Az előadássorozat után hamar a standoké, azaz a tradicionális ételeké lett a főszerep a teltházas sportcsarnokban. Itt végre a tagságnak is volt lehetősége egy kis időt együtt tölteni, találkozni a meghívott vendégekkel, illetve fellépőkkel, vagy éppen fogyasztani a magyar borokból és a bejgliből.



A hosszú nap fáradalmait kipihenve vasárnap Milivojevic Irén elnökasszony és Fülöp Dóra PSP ösztöndíjas kirándulni vitték a budapesti vendégeket. Miután egy rövid látogatást tettek a trappista szerzetesekhez, illetve Krupa na Vrbasuba, a zenekar elfogyaszthatta tradicionális banyalúkai ebédjét egy helyi vendéglőben.



Slaven Grbic tiszteletbeli konzul személyes búcsúja után magyar vendégeink végül elindultak Budapestre. Bízunk benne, hogy lesz alkalmunk megismételni a közösen eltöltött, kellemes hétvégét.


Ovogodišnjoj smotri manjina predhodile su velike pripreme: Članovi Udruženja „Magyar Szó“ (Mađar so) satima prije priredbe su vrijedno radili, da bi do ceremonije otvaranja štand Mađara dobio konačni izgled. Dok je predsjednica Iren Milivojević primala goste iz sarajevske mađarske ambasade, na licu mjesta su pripremljena za smotru sve ukusnija i ukusnija jela. U međuvremenu, muški članovi udruženja su sa gostima iz Budimpešte započeli kratku šetnju gradom.



Dolaskom predsjednika Milorada Dodika zvanično je otvorena smotra i počeli su nastupi dvanaest manjina. U ovom nizu nastupa bili su uključeni Mihály Hoppál (Mihalj Hopal) i Mihály Kovács (Mihalj Kovač), predstavnici mađarske manjine, koji su došli iz Budimpešte da bi svojim nastupom omogućili mali uvid u mađarsku umjetnost. „Mihály Hoppál band“ često koristi narodne motive ili tekstove mađarskih pjesnika, a ovoga puta, primjera radi, čuli smo savremenu izvedbu pjesme „Édesanyám rózsafája“ ( Ružino drvo moje majke). Ova pjesma je postala poznata zahvaljuljući interpretaciji Márte Sebestyén (Marta Šebešćen).

Nakon završetka nastupa pretstavnika ubrzo štandovi, odnosno tradicionalna jela, su postali glavni „igrači“ u punoj sportskoj dvorani. Ovdje je konačno članstvo imalo priliku provesti vrijeme zajedno, upoznati se sa pozvanim gostima i izvođačima ili samo uživati ​​u mađarskim vinima i u „bejgliju“ *

Nakon odmora od dugog napornog dana, u nedelju Iren Milivojević i Dóra Fülöp, stipendista „Petőfi Sándor“ (Petefi Šandor) programa su odveli goste iz Budimpešte na izlet. Poslije kratke posjete kod trapističkih monaha i razgledanja Krupe na Vrbasu, muzičari su mogli probati tradicionalno banjalučko jelo u jednom lokalnom restoranu.

Počasni konzul Slavena Grbić lično je poželio na rastanku sve najbolje, a naši mađarski gosti su krenuli prema Budimpešti. Nadamo se da ćemo imati još prilika ponoviti ovaj zajedno provedeni, ugodan vikend.


*Jedno tradicionalno mađarsko jelo.

Telefon: +387 65568377

© 2003-2015 MAGYAR SZÓ

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now