A vucsijáki „magyar” hársfa /”Mađarska” lipa na Vučijaku


A Szerb Köztársasági Magyarok Egyesülete a Magyar Szó, már 2013 óta tesz lépéseket annak ügyében, hogy feltárásra kerüljön a vucsijáki történelem. A Magyar Kormány, Bethlen Gábor Alapkezelő közvetítésével, már évek óta támogatja ebben az Egyesületet.

Tóth Bojnik László, az egyesület főtitkára az indítványozója a kutatásoknak és máig is vezetője ennek a projektumnak. A Prnjavor községhez tartozó Vucsijak többségben magyarok lakta falu volt. 1887-től vannak már feljegyzések, hogy magyar földművesek is voltak e vidéken. Itt éltek egészen 1942-ig, amikor is egy államok közötti megegyezés alapján ki lettek telepítve. Házaikat, vagyonukat hátrahagyva kellet új otthont találniuk más országokban. A vucsijáki házak már sajnos mind eltűntek. A II világháború alatt a fosztogatás, utánna pedig az idő pusztítása megtette a magáét. Csak itt-ott az elvadut szilvafák mutatják a valamikori házak helyét... Néhány főből alló egyesületi csapat -név szerint Tóth Bojnik László, Savičić Branislav, Szentes György ( az Egyesület tagjai) és Fekete Tamás ( a magyar Petőfi Program ösztöndíjasa)- több mint egy év után ismét látogatást tett a helyszínen. A csoporthoz csatlakozott Topić Dario prnjavori történész is. Először a Milijašević családot látogatták meg Prnjavorban. Gréta néni és családja a valamikor vucsijákon élő magyarok leszármazottai. (Nagyon kevés magyar leszármazott él Prnjavorban. A magyarok elvándorlása után csak a „vegyes“ házaságokban élők közül maradtak néhányan a prnjavori községben.) A család tagjai meséltek a faluról, az ottani életről, milyenek voltak az emberek, mivel is foglalkoztak, fényképeket mutattak. Mesélték, hogy a faluban többek között működött egy olajprés is, tökmagból és napraforgóból kapták az olajat. A lakosság száma abban az időben 600 és 800 fő közé tehető (pontos és hivatalos források sajnos nincsenek).

A családlátogatás után Prnjavor községi hivatalába látogatást a csapat. Ott a helyi polgármesterrel és alpolgármeseterrel, valamint a Községi Küzgyűles elnökével folyt a megbeszélés a magyar temető elkerítésének, emléktábla elhelyezésének, valamint egy kétnyelvű, a magyar faluról szóló történelmi előadás lehetőségeiről Prnjavorban. A község elöljárói biztosították tamogatásukról a Magyar Szó egyesületet majdnem minden tervezett akciójában, kivéve az emléktábla vagy emlékoszlop elhelyezését a vucsijáki iskolán, illetve annak közelében. Ennek a tervnek a megvalósítása a világháború eseményei miatt egyelőre még nem ajánlható. Ezután a csoport a helyszínre, Vucsijakra látogattott. A festői környezetben lévő faluból, mára nem maradt meg más, csak a régi iskola épülete. Most lakóház az új iskola alkalmazottainak, sőt magánosított is. Az iskola, azaz ma már magánház udvarában egy hatalmas hársfa áll. A fa ott állt már akkor is, amikor még magyar gyerekek jártak az iskolába. Sajnos nem szép látvány fogadta az Egyesületet tagjait. A fa kérge szándékosan meg volt sértve, körbevágva. Állitólag száradnak az ágai és ki kell vágni a fát a gyerekek biztotonsága érdekében. Így az egyik utolsó magyar emlék is elvész. Nem hoz már több levelet és virágot, nem ad árnyékot többé az iskolás gyerekeknek a nyári melegben...

A temető elerdősödött. Azaz erdő van a valamikori temető helyén. Csak néhány síremlék maradványa jelzi, hogy temető volt itt. Meg persze a virágok. A nárciszok még mindíg virágoznak. Nem össze-vissza, nem minden felé. Mintha még mindíg csak ott nőnének, ahová a gyászoló hozzátartozók ültették. Sok éve próbálkozik az Egyesület, időt és energiát nem sajnálva, hogy bekerüljön a magyar köztudatba az elfeledett falu. Be kell vallani, hogy még ma sem olyan a visszahátás, mint amilyenre vár 2013-tól a Magyar Szó egyesület...

Porodica Milijašević i naša ekipa/A Milijašević család és a mi csapatunk

Udruženje Mađara Republike Srpske „Magyar Szó” od 2013. godine preduzima korake u iztraživanju istorije Vučijaka. Vlada Mađarske, posredstvomn Betlen Gabor Fondacije, već godinama pomaže udruženju u ovom poslu.

Inicijator ovih istraživanja je Laslo Tot Bojnik (Tóth Bojnik László), generalni sekretar udruženja, koji je i danas na čelu ovog projekta. Vučijak, koji pripada Opštini Prnjavor, bio je nekad naseljen pretežno Mađarima. Postoje podaci, da su od 1887. godine bili u ovom kraju i mađarski poljoprivrednici. Živjeli su ovdje do 1942. godine, kada su bili iseljeni na osnovu jednog međudržavnog dogovora. Ostavljajući svoje kuće i imanja morali su da pronađu novi dom u drugim zemljama. Nažalost, sve su kuće davno nestale. Tokom Drugog svjetskog rata pljačka, a poslije i zub vremena uzeli su svoj danak. Samo podivljale šljive pokazuju mjestimično položaj nekadašnjih kuća... Od nekoliko članova sastavljena ekipa – poimenice od članova Udruženja, Lasla Tot Bojnika, Branislava Savičića, Đerđa Senteša (Szentes György) i stipendiste mađarskog programa Petefi (Petőfi Program), Tamaša Fekete (FeketeTamás) - nakon više od godinu dana ponovo je otišla na lice mjesta. I prnjavorski istoričar, gospodin Dario Topić se pridružio grupi. Prvo su posjetili porodicu Milijašević u Prnjavoru. Tetka Greta i njena porodica su potomci Mađara, koji su nekada živjeli na Vučijaku. (U Prnjavoru živi vrlo malo mađarskih potomaka. Nakon što su Mađari otišli, u Opštini Prnjavor ostalo je samo nekoliko osoba, koje su bile u „mješanim” brakovima.) Članovi porodice su pričali o selu, o životu u njemu, o tome kavi su bili stanovnici, čime su se oni bavili, pokazivali fotografije. Rekli su nam, da je u selu radila i preša za ulje i da je ulje dobijano iz sjemenki bundeve i suncokreta. U to vrijeme broj Mađara prema procjeni je bio između 600 i 800 (nažalost, nema zvaničnih podataka).

Nakon porodične posjete, tim je otišao u Opštinsku upravu Prnjavora. Održan je sastanak sa načelnikom, zamjenikom načelnika i predsjednikom Opštinske skupštine o mogućnostima ograđivanja mađarskog groblja, postavljanja spomen obilježja na Vučijaku i mogućnosti dvojezičnog predavanja u Prnjavoru o istoriji mađarskog naselja. Čelnici Opštine su pružili podršku udruženju Magyar Szó u gotovo svim planiranim akcijama, osim postavljanja komemorativne ploče ili stuba na ili u blizini škole na Vučijaku. Realizacija ovog plana, zbog događaja u Drugom svjetskom ratu, još se ne može preporučiti. Grupa je zatim otišla na teren, na Vučijak. Od sela, koje je nekada bilo u slikovitom okruženju danas nije ostalo ništa, osim stare škole. Sada je, za zaposlene u novoj školi, kuća za stanovanje, čak je i privatizovana. U dvorištu škole, odnosno privatne kuće, nalazi se ogromna, stara lipa. Stablo je stajalo tamo i onda, kada su mađarska djeca išla u školu. Nažalost, članove Udruženja nije dočekao prijatan prizor. Kora drveta je namjerno oštećena, okolo obrezana. Navodno grane se suše i cijelo stablo mora biti uklonjeno zbog sigurnosti djece. Tako će jedno od poslednjih sjećanja na Mađare biće izgubljeno. Neće donositi više listove i cvijeće, niti će dati hlad školskoj djeci za vrijeme ljetnih vrućina ... Groblje je zaraslo. Na mjestu starog groblja nalazi se šuma. Samo ostaci nekoliko grobnica ukazuju, da je ovdje bilo groblje. Naravno i cvijeće. Narcisi još uvijek cvetaju. Ne bez reda, ne svugdje. Kao da i dalje rastu samo tamo, gdje su zasađeni od strane tugujuće rodbine. Već dugi niz godina Udruženje nastoji, ne žaleći ni vrijeme ni energiju, da usadi zaboravljeno selo u svijest Mađara. Mora se priznati, da ni danas nema takve mađarske reakcije koju je udruženje Magyar Szó čeka još od 2013. godine ...

A régi és az új iskola meg az öreg hárs/Stara i nova škola i stara lipa