Započeli smo pripreme za registraciju našeg časopisa, Uj doboša / Megkezdtük az Új Dobos folyóiratun


Az Új Dobos elnevezésű kiadványunkból, mely csak kizárólag a két magyar egyesület tagságának volt szánva (a Banja Luka-i Magyar Szó és a szarajevói HUM) folyóirat jött létre, melyet már nem lehet szigorúan egyesületi hírlapnak tekinteni. Mindenekelőtt az összes korábbi számok digitalizálása után (a budapesti Szechenyi Állami Könyvtár 2018 februárjában végezte azt el) a folyóirat az egész világon olvasható. Jelentős számú páldányt küldünk Szerbiába (Vajdaságba) és Magyarországra, de a Kárpát-medence országaiba is. Legtöbbször ezekről a címekről dicsérték is az Új Dobost. Mindenki hangsúlyozta, hogy az Új Dobos az elért minőséggel hihetetlen sikere a csekély lélekszámú bosznia-hercegovinai magyaroknak.

A fentiek miatt eljött az idő, hogy ISSN számot (International Standard Serial Number) biztosítsunk a folyóiratnak és teljesítsük azt a törvényi kötelezettséget, hogy hazai könyvtárainknak elküldjük Új Dobos minden következő új számának páldányait. E sorok irója felesége, Nevenka kíséretében meglátogatta a prijedori Ćirilo i Metodije könyvtár igazgató asszonyát, Brzić Ećim Marat, egyébként jó ismerőst; a folyóirat regisztrációjával kapcsolatos eljárásról kértünk útmutatást. Értékes információkat kaptunk az ISSN számról, valamint a lapkiadásról, nyomtatásról, stb. A kellemes társalgás után megköszöntük Mara igazgató asszonynak az információkat és elsőnek, a prijedori könyvtárnak adtuk át az Új Dobos 2006-tól máig kiadott számait. A korábbi tervek alapján ez év folyamán széndékunkban áll a Banja Luka-i és a szarajevói könyvtároknak is kézbesíteni hasonló kompletteit a folyóiratunknak. Reméljük, hogy a komplettek kézbesítésig, de legkésőbb a folyóirat következő számának megjelenéséig az ISSN registráció is be lesz fejezve.

*

Od naše publikacije naziva „Uj doboš“ (Új Dobos), koja je bila namijenjena isključivo članovima oba mađarska udruženja (banjalučkog Mađar soa i sarajevskog HUM-a), nastao je list, koji se više ne može smatrati strogo internim glasilom. Prije svega, nakon digitalizacije svih dosadašnjih brojeva (koju je uradila u februaru 2018. godine Državna biblioteka Sečenji /Szechenyi/ u Budimpešti) časopis se može čitati na cijelom svijetu. Značajan broj primjeraka svake godine šaljemo u Srbiju (Vojvodina) i u Mađarsku, ali i u zemlje Karpatskog bazena. Sa većine ovih adresa dobili smo pohvale za Uj doboš. Svi ističu, da je Uj doboš sa dostignutim kvalitetom nevjerovatan uspjeh malobrojnih bosanskohercegovačkih Mađara.

Zbog svega iznešenog došlo je vrijeme obezbjeđenja ISSN broja (International Standard Serial Number) za časopis i ispunjenja zakonske obaveze dostavljanja našim domaćim bibliotekama primjeraka od svakog narednog broja Uj doboša. Autor ovih redova, u društvu supruge Nevenke, posjetio je direktora prijedorske biblioteke „Ćirilo i Metodije“, gospođu Maru Brzić Ećim, inače dobru poznanicu; tražili smo informacije o postupku registracije časopisa. Dobili smo vrijedna obavještenja o ISSN broju, a i o drugim stvarima, vezano za izdavanje, štampanje, itd. Nakon prijatnog druženja, zahvalili smo se direktorici Mari na informacijama i predali smo prijedorskoj, kao prvoj biblioteci, od 2006 do danas odštampane brojeve časopisa Uj doboš. Na osnovu ranijih planova ove godine namjeravamo i bibliotekama u Banja Luci i Sarajevu uručiti iste komplete brojeva našeg časopisa. Nadamo se, da će do uručenja ovih kompleta, ali najkasnije do izlaženja sljedećeg broja lista i ISSN registracija biti završena.




Telefon: +387 65568377

© 2003-2015 MAGYAR SZÓ

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now